Antal atya története: harminc év hallgatás

Pap

A 15 éves fiúnak pont nem jutott már fekhely, ezért kénytelen volt az atya ágyában aludni. A fiatal szerzetestanár, akit ebben a cikkben Antalnak hívnak, vidéki nyári táborba hívta néhány diákját a Piarista Gimnáziumból. Amit éjszakánként csinált a fiúval a plébánia párnázott ajtajú szobájában, azt szexuális felvilágosításnak nevezte.

A nyolcvanas évek közepén járunk, Pest legrégebbi középiskolájában, a vallásellenes szocialista rendszerrel szemben összezáró közösségben. A fiú részben ezért sem tett panaszt, amíg egy baráti kiránduláson, a négyszemközt elmondott történetére úgy nem reagált egy másik piarista diák, hogy igen, vele is ezt tette Antal atya. Majd szintén ezen a kiránduláson egy harmadik diákról is ugyanez derült ki. A fiú ezután mondta csak el az édesanyjának, aki egyből azt tanácsolta, hogy akkor másnap menjen be a tartományfőnökhöz. A fiú és Jelenits István közti beszélgetés után vizsgálat indult. 

Ezen a ponton véget érhetett volna Antal atya karrierje a katolikus egyházban.

Forrás és a teljes cikk: https://tldr.444.hu/2019/12/15/antal-atya-tortenete-harminc-ev-hallgatas