A Magyar Ateista Társaság nyílt levele az MTVA-nak

Felvilágosodás, felvilágosítás

A közszolgálati médiaszolgáltatás célja: nemzetiségek, vallási közösségek valamint egyéb közösségek médiával szemben támasztott igényeinek kielégítése

Tisztelt Papp Dániel vezérigazgató úr!

A 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény 83. § 1) e) pontja szerint „A közszolgálati médiaszolgáltatás célja: nemzetiségek, vallási közösségek valamint egyéb közösségek médiával szemben támasztott igényeinek kielégítése”.

A Magyar Ateista Társaságnak, mint a magyarországi ateista közösség érdekvédelmi szervezetének tagjaiként ezúton jelentjük be igényünket, hogy a magyar vallástalanok és ateisták által is fenntartott közszolgálati média „A közszolgálati kódexben” megfogalmazott kulturális, tudományos, világnézeti és vallási sokszínűség bemutatása során a magyarországi ateista, agnosztikus és vallástalan közösségek is szót és műsoridőt kapjanak.

Felkérjük az MTVA-t, e célból kezdjen egyeztetést a Magyar Ateista Társasággal alábbi e-mail címen arról, milyen módon és milyen felnőtt- és gyerekműsorok keretében kerülhetnek bemutatásra vállaltan ateista, humanista személyek, témák és gondolatok.

Ez a közelgő népszámlálás kapcsán is sürgető, hiszen a népszámlálás során nyert adatok csak akkor fognak valós képet mutatni a lakosság vallási kötődéseiről, ha a válaszadás olyan közegben történik, amely áttételesen sem sugall elvárást a válaszadó felé. Ezért kérjük, szíveskedjenek tájékoztatni arról, a népszámlálással kapcsolatban hány alkalommal, milyen műsorsávokban és milyen terjedelemben van lehetőség a Magyar Ateista Társaság társadalmi célú hirdetéseinek sugárzására, amelyben a magyarországi ateista, agnosztikus, vallástalan embereket arra buzdítjuk, világnézetüket vállalják fel a népszámlálás során.

Üdvözlettel:

Waldmann Tamás
Elnök
Magyar Ateista Társaság

 

aug 29, 2022
413
1
min read