A hit nem vész el, csak átalakul?

A hit nem vész el, csak átalakul?

Azok, akik a kereszténység tagadhatatlan visszaszorulását nehezen fogadják el, gyakran vigasztalják magukat azzal a gondolattal, hogy bár a szervezett, intézményesült vallásosság lassan eltűnik a világból, maga a hit nem; egyszerűen csak más dolgokban kezdenek el hinni az emberek.

Alátámasztható ez a vélekedés azzal, hogy azok, akik elfogadják valamilyen "transzcendens" létezését, valóban egyre szélesebb palettáról választhatnak. Az egyre bővülő választék viszont nem jelenti szükségképpen azt, hogy a keresztény hitüket elhagyók ténylegesen választanak is valami mást a sok egyéb közül...

Ezért arra gondoltunk, hogy jó lenne egy valós adatbázis számai alapján választ találni erre a kérdésre. Ebben a bejegyzésben foglalkoztunk már a 2016-os Ifjúságkutatás eredményeinek elemzésével; most azonban eszerint az  új szempont szerint vizsgáljuk meg az adatokat. Jelenlegi posztunkban egyetlen kérdéscsoportra fókuszálunk; méghozzá a "Kérem, mondja meg, hisz-e Ön a következőkben?" kezdetű kérdéseket tartalmazóra. (Ezt a blokkot boncolgattuk már az előző bejegyzésben, ott a 2008-as és a 2016-os adatokat hasonlítottuk össze.) Fontos tudni, hogy az Ifjúságkutatás négyévente ismétlődik, mindig az aktuális, 15-29 éves korosztályt kérdezik; a minta az ország hasonlókorú népességére nézve reprezentatív.

Első lépésben a felmérésben szereplő hittartalmakat két csoportra osztottuk; a "klasszikus keresztény"-be kerültek a  csodák, a feltámadás, isten, a mennyország, az ördög, a pokol, a szentek, a szentháromság, és a szeplőtelen fogantatás; a "new age" csoportba pedig a horoszkóp, a kabala/talizmán, a lélekvándorlás, a telepátia, a mágia, és az UFO. (Kihagytuk az elemzésből a halál utáni életre vonatkozó kérdést, mert annak nem lett volna egyértelmű a besorolása.) Minden kérdést 1-5-ig lehetett pontozni, attól függően, milyen erős a válaszadó hite (1: "határozottan nem hiszek benne"; 5: "határozottan hiszek benne); ezekből az értékekből átlagolással készítettünk minden egyes válaszadónak egy keresztény hitekre vonatkozó-, illetve egy new age hitekre vonatkozó indexet. A következő grafikonok ezek eloszlásait mutatják, a nagyjából 1800 válaszadó között:

Keresztény hittartalmak-index értékeinek eloszlása (1-5)
Keresztény hittartalmak-index értékeinek eloszlása (1-5)
New age hittartalmak-index értékeinek eloszlása (1-5)
New age hittartalmak-index értékeinek eloszlása (1-5)

Feltűnő, hogy nagyjából a megkérdezettek harmada a "határozottan nem hisz" választ adta mind a kilenc keresztény, illetve mind a hat new age hitre vonatkozóan; kissé egyenletesebb viszont a magasabb értékeket választók eloszlása a keresztény hittartalmak tekintetében.

Ahhoz azonban, hogy az eredetileg felvetett témában tisztábban lássunk, azt kell megnéznünk, hogy akik nem hisznek a keresztény hittartalmakban, azok hisznek -e az ezoterikusakban (így alátámasztható lenne a hit "átalakulásának" teóriája). Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk vizsgálni, a kétféle hitre vonatkozó indexeket 3-3 kategóriát hoztunk létre (a pontértékek terjedelmét három, egyforma hosszúságú intervallumra osztottuk - 2,3-nál és 3,7-nél húztuk meg a határokat). Így mindkét hitcsoport tekintetében kaptunk egy nem hívő, egy kismértékben hívő, és egy erősen hívő kategóriát:

Keresztény hittartalmak, 3 kategóriás felosztása
Keresztény hittartalmak, 3 kategóriás felosztása
New age hittartalmak, 3 kategóriás felosztása
New age hittartalmak, 3 kategóriás felosztása

A kategóriahatárok értelmezéséhez egy példa: az lett például "nem hívő", aki csak néhány "semleges", 3-as választ adott, javarészt viszont 1-est, vagy 2-est (azaz "Határozottan nem hiszek benne" és "Nem hiszek benne" válaszokat).

Ahhoz azonban, hogy az eredeti kérdésünkre választ kapjunk, azt kell megnéznünk, hogy a keresztény hittartalmakban nem hívők "pótlékként" valóban jobban hisznek -e a new age-re vonatkozó tételekben:

A new age hit erőssége a kereszténységben való hit alapján
A new age hit erőssége a kereszténységben való hit alapján

Ezen a grafikonon azt látjuk, hogy a kereszténységben nem hívők nagyon jelentős része, 80%-a nem hisz a new age hittartalmakban sem - ezzel meg is cáfoltuk a "hitcsere" elméletét. Ezek a fiatalok egyáltalán nem helyettesítik a keresztény hitüket UFO-ban, talizmánokban, vagy a horoszkópban való hittel...

Érdemes még azt is megfigyelni, hogy a kereszténységben erősen hívők fele (!!!) erősen hisz a new age tételeiben is - ez valami olyasmit sugallhat, hogy a keresztény hit önmagában sokaknak nem elég. Végezetül mutatunk egy grafikont arról, hogy hogyan alakul a 15-29 éves korosztály hite a mennyországban és a lélekvándorlásban - ateistaként ezt a két meggyőződést egymást kizárónak gondolnánk...

A mennyországban határozottan hívők megoszlása, a lélekvándorlásban való hit szerint
A mennyországban határozottan hívők megoszlása, a lélekvándorlásban való hit szerint

A Magyar Ifjúság Kutatás 2016 nyers adatbázisát ezúton is köszönöm a Társadalomkutató Kft.-nek. 

már 23, 2020
33
3
min read